Flex Hybrid 1.0

579 990 Ft
„Az emberek először megmosolyognak a buszmegállóban, ahogy néhány mozdulattal összecsukom a kerékpár, de mihelyst a járművön lábam közé csúsztatom, és gondtalanul utazom, arcukra fagy a mosoly. Leszállás után 10 másodperccel már 25-tel száguldok, míg ők szép komótosan cammognak úticéljukig” Sok esetben praktikus egy olyan kerékpár, amely járművön egyszerűen szállítható. A kerékpáros például munkába közlekedik: először biciklivel megy a vonatállomásra, összehajtja a „kétkerekűt”, felszáll, majd megérkezés után az utolsó kilométereket ismét a bicikli nyergében teszi meg. Ez gyakran a leggyorsabb módja a közlekedésnek, főleg csúcsforgalomban. De jól a „hibrid” közlekedés más esetben is, mondjuk vakáció ürügyén, amikor a bicajt repülővel, vonattal, busszal, esetleg saját autódban szállítod. Mindkét szituációban egy összecsukható bicaj az ideális eszköz.
Elérhető méretek:
OS (11") 20"
Színek:
Keressen a térképen, vagy az alábbi keresőben. Egy üzletre kattintva közvetlenül kapcsolatba tud lépni. Az ablokt ESC billentyűvel is be tudja zárni.
    Az itt megadott adatokat nem tároljuk. A kereskedőnek közvetlenül továbbítjuk kizárólag kapcsolat felévtel céljából a következő email címre: